Üdvözöljük a Humán Informatika weboldalán!


Bemutatkozás

A Humán Kft. 1989-ben azzal a célkitűzéssel alakult, hogy megbízható és versenyképes számítástechnikai, informatikai és hálózati megoldásokat nyújtson ügyfelei számára. Fő feladatunknak tekintjük, hogy segítsük üzleti partnereinket az optimális informatikai megoldás megtalálásában a mai, gyorsan változó környezeti feltételek mellett is. Ez megkívánja új, előremutató technológiák alkalmazását a rendszertervezéstől az üzembe helyezésig terjedő számítástechnikai alkalmazás minden fázisában és minden eszközében.

A Humán Kft. a nemzetközi informatikai technológiákat a Partnerek szolgálatába állítva, az alap infrastruktúrától a magas szintű alkalmazásokig tervez rendszereket, kivitelez, folyamatosan működteti monitoring rendszereit.

A megvalósítás fázisában is képesek vagyunk Partnereink egyedi igényéhez alkalmazkodni annak érdekében, hogy megoldásaink a legteljesebb mértékben szolgálják közös céljainkat.

A minőségbiztosítás cégünk minden munkatársának feladata és felelőssége. Munkánk kulcseleme, hogy az „elsőre jól csinálni” elvet maradéktalanul érvényesítsük ezzel hatékonyan és takarékosan tudunk megfelelni a partneri és saját minőségpolitikánk elveinek.

Üzleti filozófiánk

Partnereink számára értékálló, megbízható, integrálható és folyamatosan fejleszthető megoldásokat törekszünk biztosítani. Az általunk tervezett rendszerek képesek minden körülményhez igazodóan hatékonyan hozzájárulni Partnerünk sikerességéhez, piaci versenyképességének fokozásához akár az alaptevékenységünkkel, akár egyedi fejlesztésekkel.

Felismerésünket, amely szerint az információáramlás hatékony használata az üzleti életben alapkövetelmény, Partnereink javára kívánjuk fordítani azáltal, hogy részükre a legkorszerűbb informatikai infrastruktúrák kiépítését és üzemeltetését valósítjuk meg.

Megrendelőink elképzeléseit a már alkalmazott, de heterogén hardver és szoftver állomány egységes rendszerbe foglalásával is képesek vagyunk megvalósítani. Célunk, hogy Önöknek a legjobb minőségű és kategóriájában legjobb árú termékeket és igényeiknek mindenben megfelelő, testre szabott szolgáltatásokat nyújtsunk. Cégünk jól képzett, ugyanakkor a gyakorlati életben is helytálló munkatársai elkötelezettek a rugalmas együttműködés, a nemzetközi színvonalú szolgáltatások nyújtásának irányában, bármilyen jellegű megrendelés teljesítése esetén.


Hosszútávú elkötelezettség

A számítástechnikában a termékek, a piaci szereplők rendkívül gyors változásának vagyunk tanúi. Egy kritikus, hosszantartó projekt esetében aligha lehet fontosabb szempont a partnerek hosszú távú elkötelezettségénél. A hosszú távú elkötelezettség nem csupán szándék kérdése. Súlyát a mögötte álló tapasztalat és pénzügyi erő adja meg. Szándékunk partnereink folyamatos támogatása és kiszolgálása.

Technikai bemutatás

Az általunk végzett szolgáltatások, kivitelezések minőségének egyik záloga a kiváló minőségű szerszámok, villamosgépek, berendezések használata. Cégünk magas minőségi ipari villamos és szerszámgépeket valamit eszközöket használ a kivitelezések elvégzéséhez. Korszerű, gazdaságos járműparkkal rendelkezünk a szállítási, logisztikai feladatok ellátásához.

Európai Uniós támogatások
  • Elektromos gépjármű töltőberendezéshez kapcsolódó integrált áramköri egység gyártásának bevezetése - GINOP-2.1.8-17-2018-03105
  • Zöldenergia termeléshez napelem rendszer telepítés a Humán Kft-nél - GINOP-4.1.3-19-2019-00268
  • Eszközbeszerzés - GOP-2010-2.1.1/A
  • Hálózatépítéshez és rendszerfelügyelethez szükséges eszközbeszerzés
  • Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése

Szolgáltatások


Cégünk elkötelezett amellett, hogy segítsen vállalkozásának felvirágoztatásában és hatékony működésének támogatásában. Cégünk széleskörű informatikai szolgáltatásokat kínál, segítve ügyfeleinket az informatikai infrastruktúra tervezésében, kivitelezésében és üzemeltetésében.

Az informatikai hálózat tervezése és kivitelezése terén kiváló szakértőink segítséget nyújtanak abban, hogy vállalata számára optimális és megbízható hálózati megoldást alakítsanak ki. Legyen szó kisvállalatokról vagy nagyobb vállalkozásokról, személyre szabott tervezésünk és tapasztalatunk garantálja a hatékony működést és a jövőbeli növekedés lehetőségét.

Emellett kínálunk hardver bérleti szolgáltatást is, hogy ügyfeleinknek lehetőségük legyen a legfrissebb technológiai eszközök használatára, anélkül, hogy nagyobb beruházásokat kellene vállalniuk. Rugalmas megoldásainkkal megkönnyítjük az informatikai infrastruktúra fenntartását és frissítését.

Válasszon minket, ha olyan informatikai partnerre van szüksége, aki nem csak a technológiát, hanem üzleti igényeit is figyelembe veszi, és segít vállalkozásának informatikai fejlődésében és sikerességének növelésében!

Image

Referenciák


Galéria

Kapcsolat


3700 Kazincbarcika
Árpád Fejedelem tér 7/B.